A váci Bartók Béla Zeneiskola adott otthont az április 19-20-án a IX. Országos Bartók Béla Hegedű-duó Versenynek. A zsűri-elnöki posztot Ábrahám Márta hegedűművész, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem egyetemi adjunktusa töltötte be, akinek – közismerten – igen erős váci kötődései vannak. Ezekről és persze a verseny tanulságairól beszélgettünk 2013. augusztus közepén, egy intenzív próbafolyamat rövid szünetében.

  

Bokor Gabriella: Önt nyilván sok emlék köti a váci zeneiskolához…

Ábrahám Márta: Igen, és nagyon jó élmény volt visszamenni, hiszen én váci vagyok, a szüleim egész életükben ebben a zeneiskolában tanítottak, és mi, a két testvéremmel gyakorlatilag az épület falai között nőttünk fel: ott kezdtünk el zenét tanulni, ott találtuk a barátainkat, és a régi tanárainkkal is tartjuk a kapcsolatot. Én viszont tízévesen bekerültem a Bartók Konziba, ezért az én életemből – most így utólag nagyon nagy sajnálatomra – kimaradt az országos duó-találkozó. Azt hiszem legalábbis, hogy akkor még találkozó volt a neve, és nem verseny. Most, a gyerekek produkcióit hallgatva ébredtem rá, milyen nagy kár, hogy ezen én soha nem vehettem részt! Ez egyébként máig így van: a versenyen csak zeneiskolások indulhatnak, Konzi-, vagy Zeneakadémia-előkészítős gyerek nem.

Miért hasznos egy ilyen verseny, vagyis mi mindent profitálhatnak belőle az indulók?

– Nagyon jónak tartom a versenyzést, motiválja a gyerekeket, intenzíven készülnek a megmérettetésre, és így magasabb színvonalra is jutnak. Talán nem törnék magukat ennyire, nem dolgoznának ilyen szorgalmasan egy „sima” koncert kedvéért. Az is a versenyzés mellett szól, hogy a gyerekek egy kis színpadi gyakorlatot is szereznek, élesben is kipróbálhatják, milyen a reflektorfényben állni. A következő óriási előnye egy ilyen találkozónak az, hogy egymást is meg tudják hallgatni. Nagyon sokat lehet abból tanulni, hogy mások milyen különleges megoldásokat, ötleteket vesznek be a játékukba. Egyébként a többiek hibáiból is tanulhatnak a gyerekek, de ez a mostani versenyre nem áll, mert mindenki nagyon jól játszott, és ezt ne vegye túlzásnak: az egész versenyen nem volt egyetlen baki, memóriazavar, vagy bizonytalanság, én is egészen döbbenten álltam ott a döntő után, hogy erre ilyen fiatalon hogyan lehettek képesek. Persze az, hogy a gyerekekben ennyi szorgalom és kitartás volt, nem csak őket, de a felkészítő tanárokat és a szülőket is minősíti. Ez a verseny tényleg nagyon magas szintű volt.

 

Ábrahám Márta hegedűművész

  – Voltak olyan produkciók, amelyek mögött nem csupán a rengeteg munkát érezte, hanem a különleges tehetséget is?

– Igen, volt ilyen is. Nem sok párosnál éreztem ezt, de hát ilyenkor nagyon sok tényezőnek kell együtt állnia, mondhatni szerencsés csillagzat is kell. Itt duókról van szó, vagyis mindkét gyereknek nagyon jónak kell lenni, azonos szintű tudással, és fontos, hogy korban is összeillő partnerek legyenek. Emellett számít az is, hogy milyen módon készítik fel őket, és a darabválasztásnak is nagyon nagy szerepe van: a Bartók-duók mind népdalokból építkeznek, és a temperamentumosabb gyerekek nagyon jól vették a gyors, virtuóz dalokat, például a Dudanótát. A rátermett, „tüzesebb” versenyzőknél ez nagyon gyümölcsöző volt. Adódott egy-két kevésbé szerencsés műsorválasztás is, de hát az ember nyilván a tapasztalatokból tanul. Ahogy már mondtam, tényleg nagyon jó volt az általános színvonal, láttunk egy-két kiemelkedő produkciót, gyengét pedig egyáltalán nem.

A verseny kapcsán említette, hogy a duóban induló gyerekeknek egy szinten kell lenniük. Az ön művészi pályáján hogy van ez? Itt már más tényezőkre is nyilván szükség van ahhoz, hogy jól tudjanak együtt játszani, nem elég az, hogy „egy szinten vannak”.

– Igen, ez egyfajta kémia. Sokszor találkozom tőlem eltérő felfogású, és egészen más kultúrkörből érkező partnerekkel, például amerikai kollégákkal. Más közegben felnőtt és iskolázott muzsikusok, emberileg is különbözünk, életkorban is, mégis valahogy nagyon jól megy együtt a játék. És van olyan zenész is, akivel hiába hasonló a hátterünk, és ismerjük egymást évek óta, az együtt zenélés során mégsem alakul ki az az oldott komfortérzet, ami a muzsikust igazán felszabadítja, és a partnerére is inspirálóan hat.

Érdekes ez, és nehezen magyarázható. Most is olyan muzsikustárssal próbál, akivel nem igazán hasonló a háttér, mégis remekül megy a közös munka.

– Igen, éppen Spányi Miklóssal próbálok, és róla is elmondhatom, hogy nagyon messziről találtuk meg egymást. Ő a régi zene világában élve keresett partnert, én meg tulajdonképpen modern hegedűs vagyok, de mindig is nagyon nyitott voltam a tudós, okos, és képzett muzsikusok felé, akik a régi zenét hiteles forrásokra támaszkodva el tudják magyarázni, nem csak próbálkoznak vele, akiknek érdemes odafigyelni minden szavára. Mi most már több mint két éve játszunk együtt, és nagyon élvezem a közös munka minden percét, rengeteget profitálok és tanulok az egészből. Úgy gondolom, hogy minden különbözőségünk ellenére remekül kiegészítjük egymást.

Most a Zempléni Fesztiválra készülnek.

-A fesztivál keretében augusztus 14-én játszunk Sárospatakon a Református templomban, utána stúdióba megyünk, és felveszünk egy lemezt, a huszadikat a Carl Philipp EmanuelBach-sorozatból. Húsz éve készül, és ez lesz az utolsó, jövőre jelenik meg az összkiadás. A lemezfelvétel után pedig – szeptember elsején – Fertődön játszunk majd, az Esterházy Vigasságok rendezvényén.

És amint hazajön Fertődről, máris kezdődik a tanév a Zeneakadémián?

– Hát igen, ez most sűrű időszak, de nagyon élvezem, még a meleg ellenére is. Ez az, amit igazán szeretek csinálni: remek partnerekkel remek muzsikát játszani.

Bokor Gabriella