Zeneakadémia, Mozarteum, Guildhall School, az iskolák befejezése után pedig szóló-, kamara-, és nagyzenekari koncertek a világ különböző pontjain – szinte tökéletesen épülnek egymásra a mozaikok Ábrahám Márta pályáján. A koncertezés mellett 2005 óta tanít a Zeneakadémián és emellett még millió dolgot csinál: május elején például egykori tanára, Ruggiero Ricci emlékére szervezett hangversenyt. A koncert előtt néhány nappal beszélgettünk, egyik órája után, a Régi Zeneakadémia melletti kávézóban.

Több helyen is szó esett már a Ricci emlékének szentelt koncertről. Min gondolkodott hosszabban: a műsor összeállításán vagy a szereplők kiválasztásán?

-Abban rögtön biztos voltam, hogy a Paganini caprice-okat szeretném a programban. Azon viszont, hogy ki játssza, hónapokig agyaltam. Aztán egyszerre csak olyan kézenfekvő lett, hogy annyi sok jó növendék van itt, a hegedű tanszakon, és úgyis tanulják a caprice-okat, hogy rájöttem: velük érdemes eljátszatni ezeket.

Mit gondol, lesz ennek valamiféle folytatása?

Az utóbbi időben felvettem a kapcsolatot Ricci feleségével, és tervezünk egy hivatalosabb formát is adni, esetleg zenekari megemlékezést, amire ő is eljönne Amerikából. Ők tényleg nagyon szerették Magyarországot, szerettek ide jönni, sok barátjuk volt itt, és rengeteg emlékük kötődik ide.

Ön egy ideig Riccinél tanult. Mi maradt meg belőle leginkább az ön emlékezetében?

-A koncert ötlete azért született meg a fejemben, mert 1990 és 1992 között két évig a növendéke voltam a salzburgi Mozarteumban. Nagyon szorgalmasan jártam hegedűórákra, nem volt ritka a heti három alkalom sem, sőt, a többi növendékkel együtt még az Ausztriában, Németországban, Olaszországban, és Magyarországon tartott nyári kurzusait is végigjártuk, úgyhogy ez tényleg emlékezetes korszak az életemben. Ricci nagyon barátságos, közvetlen, melegszívű ember volt, igazi olaszos temperamentummal és karakterrel. Nem igazán tudnám őt tanárként definiálni, nem a hagyományos módon tanított. Metodikáról, zenetörténetről, tudományos okfejtésekről szinte soha nem esett szó, inkább a hangszeren mutatta meg az elképzeléseit, és azt is sokszor partneri viszonyban tárgyalta meg a növendékeivel. Megkérdezte, mi mit gondolunk egy-egy ujjrendről, vagy hogyan kezdenénk egy frázist, nyitott volt, nem erőltetett ránk semmit. Ráadásul humorral tanított, mindig jó volt a hangulat, igazi műhelymunkának nevezném azt, ami nála az osztályában folyt. A Mester lakásán is voltak órák, zenehallgatások, vacsorák, tulajdonképpen egy baráti társaság lettünk.

Ön átvett valamit ebből a fajta tanítási stílusból?

-Igyekszem. Tehát semmihez nem ragaszkodom görcsösen, főleg ujjrendekben meg vonásokban. Szeretem, ha a növendékek felvállalják a saját döntéseiket. Minél inkább kísérletező alkat valaki, annál több mindenre rájön, és saját maga oldja meg a problémáit, nem feltétlenül a tanártól várja mindezt.

A Mozarteum után, Angliában, gondolom, egészen másfajta közegbe került.

-Igen, Londonban egy egészen más karaktert és iskolát képviselő, igen jó hírű japán professzornál, David Takenonál tanultam a Guildhall Schoolban. Nála sokkal nagyobb hangsúly helyeződött a zenei megformálásra, a zene szerkezetének a megismerésére, és a stílussal is nagyon sokat foglalkoztunk. Örülök, hogy így alakult, mert ez remekül kiegészítette a tanulmányaimat Riccinél.
Akkor nyilván ebből a Londonban tapasztalt tanítási módszerből is átvett valamennyit, például azt, hogy hangsúlyt fektet a stílusra.

-Nekünk, előadóművészeknek, alapvető, hogy melyik zeneszerzőt, melyik korszakot, milyen eszközökkel szólaltatjuk meg a hangszeren. Az utóbbi hónapokban például eljártam Dukay Barnabáshoz, Bachhal foglalkoztunk, és annyi, de annyi újdonságot tanultam meg! Ma már rendelkezésünkre áll rengeteg kötet, mindenféle kutatás, bizonyított tény a zenetudomány és zenetörténészek részéről, buták lennénk ezeket nem komolyan venni, és beépíteni a mai tudásunkba.

A tanításban mit szeret legjobban?

-Azt, amikor látom, hogy a növendékeim önállósodnak, amikor bizonyos dolgokra egyedül is rájönnek. Szeretem, amikor saját ötletekkel jönnek, az nekem mindig nagyon nagy öröm. Az is fontos, hogy rávezessem őket a gyakorlás hatékonyságára és hasznosságára, tehát hogy rövid idő alatt is meg lehet valamit jól tanulni.

Mielőtt elkezdett volna tanítani a Zeneakadémián, Hollandiában élt, méghozzá közel tíz évig.

-Amszterdamban kicsit kamarazenéltem, de leginkább szólistaként működtem, a repertoáromat bővítettem, és nagyon sok koncertet adtam.

Otthon érezte magát? Például a nyelvet megtanulta?

-Persze. Nagyon sok barátom él ott, járok is vissza. Az első gyerekem is ott született… jó ország Hollandia, nagyon szeretem.

Jó néhány éve megint Magyarország a bázis, úgyhogy itthon is gyakran ad koncertet. Amikor először láttam színpadon, az tűnt fel, hogy mennyire kontrollált, amit csinál, mennyire uralja a helyzetet.

-A tudatosság híve vagyok. A növendékeimnek is azt tanítom, és én is azt tanultam, hogy a próba egy szigorúbb odafigyelést kíván, a koncert viszont egy „elengedett” állapotot. Amikor már a színpadon vagyok, akkor mindent elfelejtek, kinn hagyom az összes okosságot és technikai előzményt, ami arra a szintre felsegített, hogy ott álljak abban az adott szituációban és pillanatban. Ilyenkor én már nem igazán szoktam gondolkodni.

Pedig ilyenkor kell igazán észnél lenni, nem? Nem engedheti el magát, figyelni kell millió tényezőre.

-Olyan értelemben, mint egy jó pilótának. Tehát ráteszem a műszereimet automata üzemmódra, és élvezem a repülést.

Az, hogy egy-egy koncertre felkészüljön, rengeteg időt és energiát visz el. Azért előfordul, hogy csak úgy, kedvtelésből vesz elő egy darabot?

-Néha igen, de én tényleg nagyon szeretem a tökéletesítésnek a procedúráját. Én ebben lelem örömömet, és ezt mindig az adott művel tudom legjobban megélni, azzal, amelyikkel éppen dolgozom. Néhány hét múlva például Grúziába utazom, egy száz éve született grúz zeneszerző, Alekszej Macsavariani hegedűversenyét játszom majd.

-Azért magányos pálya ez. Egy ilyen koncert előtt napokat tölthet egyedül, egy szobában, gyakorlással.

-Ez így van. Kérdés, hogy a családtagok mennyire tolerálják ezt. Most nem a zeneszóra gondolok, hanem az idegállapotra, ami a gyakorlásnál nálam jelentkezni szokott. Én is gyakran gondolkozom azon, hogy egy sportoló mellett van edző, masszőr, sportpszichológus, tehát egy egész csapat áll mögötte a hosszú felkészülés alatt. Nekünk viszont legjobb esetben egy korrepetitor jut, vagy néhány családtag, akik nem feltétlenül szakmabeliek. Én rengeteget köszönhetek a férjemnek, aki nagybőgőművész, a Holland Rádió Zenekarának szólamvezetője. Ő szakmailag is sokat segít nekem a felkészülésben, tanulásban, ráadásul a két gyerek gondját is leveszi a vállamról, amikor szükséges.

Azért alapvetően mégis a saját maga hajcsára kell hogy legyen.

-Igen, és ezért mondom, hogy kell a tudatosság. Hosszútávon tervezzük a koncerteket, de ezen belül a napjainkat, a felkészülés különböző stációit is meg kell tudni tervezni, különben elúszik az idő.

A Zeneakadémia egyik tanára egyszer azt mondta nekem, hogy abból lesz igazi muzsikus, aki nem csak kibírja, hogy napokig egyedül van egy szobában a hangszerével és gyakorol, de még élvezi is ezt.

-Ez igaz. Én is ezt mondom, ez egyfajta munkamánia. Tehát nem csak az eredményben kell hinnünk, és áhítozni arra, hogy minél hamarabb elérjük a briliáns technikát és szép tónust, hanem az odavezető utat is szeretni kell. Másból nem tudunk erőt meríteni, mint saját magunkból.

Bokor Gabriella


Fatal error: Uncaught wfWAFStorageFileException: Unable to verify temporary file contents for atomic writing. in /chroot/home/martaabr/abrahamconsort.com/html/wp-content/plugins/wordfence/vendor/wordfence/wf-waf/src/lib/storage/file.php:52 Stack trace: #0 /chroot/home/martaabr/abrahamconsort.com/html/wp-content/plugins/wordfence/vendor/wordfence/wf-waf/src/lib/storage/file.php(659): wfWAFStorageFile::atomicFilePutContents('/chroot/home/ma...', '<?php exit('Acc...') #1 [internal function]: wfWAFStorageFile->saveConfig('livewaf') #2 {main} thrown in /chroot/home/martaabr/abrahamconsort.com/html/wp-content/plugins/wordfence/vendor/wordfence/wf-waf/src/lib/storage/file.php on line 52